Pövekedésben lévő kutyáknak: prémium nedvestáp, sok hússal, erdei bogyósokkal, gyökerekkel, gyógynövényekkel; a Támogatja a kis házi farkasok harmonikus növekedését.
Kutyáinkat mi teljes értékű családtagnak tekintjük, hisz nap mint nap hűségesen mellettünk állnak, így azután igazán megérdemlik az olyan táplálékot, ami kutya-mivoltuknak, fajuknak megfelel. Napjaink kutyái a farkasok leszármazottai, ami pedig azt jelenti, hogy hús- és mindenevők, s ez az evolúció során mit sem változott. Ebből adódóan a Wolf of Wilderness eledelek kifejlesztésének fő célja a farkas vad ösztönének követése lett, s csak a farkas eredeti táplálékának alkotóelemei kerülnek összetevőként az eledelek receptúráiba. A farkas természetes táplálkozási szokásaira irányuló kutatások azt mutatták, hogy a farkasok étrendje alapvetően húsból áll, amit – részben a zsákmányállat gyomrának tartalmából származó – erdei bogyósok, gyökerek, vadon termő gyógynövények egészítenek ki. Mivel a farkasok a szabadban csak igen kevés szénhidrátot vesznek magukhoz, a Little Wolf of Wilderness eledelekben alacsony szinten tartott a szénhidrát-részarány, s az előállítás során a gabona mellőzésre kerül.
A Little Wolf of Wilderness nedveseledelek gabonamentes receptúrája egyedülálló állati fehérjeforrásként legalább 66 % tiszta húst tartalmaz. Ez könnyen emészthető fehérjéket, zsírokat és vitaminokat szállít. Emellett az erdei bogyósokból álló keverék pitypanggyökerekkel és vadon termő gyógynövényekkel – csalán, lándzsás útifű, cickafark – való kombinációja fontos vitál-, ásványi- és másodlagos növényi anyagokat szállít az eledelbe.

Little Wolf of Wilderness – vad és eredeti!
A Little Wolf of Wilderness 24 x 800 g a következő finom változatokban kapható:
- Vegyes csomag – 12 x 800 g Wild Hills Junior kacsa & borjú, 12 x 800 g Blue River Junior csirke & lazac
- A fajnak megfelelő és eredeti eledel változatosságot biztosít kedvence etetőtáljába.
- 24 x 800 g Wild Hills Junior – kacsa & borjú erdei bogyósokkal, gyökerekkel, vadon termő gyógynövényekkel:
- A tiszta kacsahús omlós borjúhússal kombinálva könnyen emészthető fehérjéket és zsírokat szállít. Az eledelt áfonya és málna teszi teljessé.
- 24 x 800 g Blue River Junior – csirke & lazac erdei bogyósokkal, gyökerekkel, vadon termő gyógynövényekkel:
- A kutyák kedvelik a szaftos csirke és a friss lazac kiegyensúlyozott ízét, amit áfonya és ribizli tesz még finomabbá.
A Little Wolf of Wilderness nedveseledel meggyőző tulajdonságai:
- Optimálisan bármely fajtájú és méretű kölykök- és fiatal kutya egyedi szükségleteihez igazított
- 100 % gabona- és gluténmentes
- Egy zsákmányállat, mint fehérjeforrás
- Legalább 66 % tiszta izomhús és állati eredetű összetevő
- Erdei bogyósokkal, gyökerekkel, vadon termő gyógynövényekkel finomítva
- Alacsony szénhidrát-részarány
- Gabona-intoleranciával küzdő kutyáknak is adható
- Németországban készül
- Mesterséges tartósítószerek, színező- és ízesítő anyagok nélkül
Mindez kiegyensúlyozott tápanyagfelvételről gondoskodik és eleget tesz a Wolf of Wilderness eledelekkel szemben támasztott azon követelménynek, miszerint azoknak a farkas (s így a kutya) eredeti táplálkozásához kell orientálódniuk.
Az egyes fajtákról az alábbi linken találhat további információkat:
- Little Wolf of Wilderness 6 x 800 g































Reviews
There are no reviews yet.